Interjú Dr. Pallós László országos állatvédelmi főfelügyelővel

Interjú Dr. Pallós László országos állatvédelmi főfelügyelővel

Kevesen mondhatják el magukról, hogy akkor lennének a legnyugodtabbak, ha a kóbor kutyákat illetően kevesebb munkájuk lenne.

Dr. Pallós László országos állatvédelmi főfelügyelő a ritka kivételek közé tartozik, hiszen a fenti kijelentés egyben azt is jelentené, hogy megszűnt a gazdátlan állatok helyzetének javítása és a felelős állattartás szabályainak minél szélesebb körben való elterjedése érdekében vívott szélmalomharc. A küldetés ugyanakkor nem lehetetlen, a szakember szerint kis lépésekben ugyan, de látható pozitív változások indultak meg Magyarországon.

– Pallós doktor, mi a legégetőbb feladat a menhelyek és a menhelyi kutyák sorsának megoldásában?
Nos, talán nem is a menhelyek sorsának megoldása a legégetőbb feladat, hiszen az alapvető cél az lenne, hogy a gazdátlan állat be se kerüljön oda, hanem minél előbb találjon magának végleges otthont. Ugyanakkor, ha már gazdátlan, mégiscsak a menhely a legjobb átmeneti megoldás a számára, ahol biztonságban van és legtöbb esetben megfelelő ellátásban is részesül. Sok kóbor kutya az autósztrádákon és a gyepmesteri telepeken pusztul el.

– Miért nem megfelelő átmeneti szállás egy gazdátlan eb számára a gyepmesteri telep? Számszerűen milyen arányban állnak egymással a hazai gyepmesteri telepek és állatmenhelyek?

Jelenleg Magyarországon 99 gyepmesteri telep – köznyelven sintértelep – van, 52 regisztrált állatmenhely mellett. A nem bejegyzetten működő állatmenhelyek pontos számát csak becsülni tudjuk, több mint száz ilyen menhely is létezhet. A gyepmesteri telepek állami intézmények, ezért kötelességük feltétel nélkül átvenni a leadott, vagy közterületen befogott állatokat. Emiatt gyakran túlzsúfoltak és két hét kötelező bent tartás után kénytelenek elaltatni az állatok jelentős részét. Ezzel szemben az állatmenhelyek igyekeznek értékként kezelni a kóbor állat életét, és mindent megtenni annak érdekében, hogy a befogadása után megfelelő körülmények között, felelős gazdák számára örökbe adható legyen. A gazdátlan állatok, elsősorban a kutyák esetében ugyanis mindig az a cél, hogy újra szerető családi körben élhessenek, hiszen ők ugyanolyan társas lények, mint mi.

– Ezek szerint az lenne a legjobb, ha a gyepmesteri telepek, és az állatmenhelyek számának jelenlegi aránya megfordulna?

Így van, erre pedig látok már kezdeményezéseket. Pár hete részt vettem egy, a Mars által szervezett társadalmi párbeszéden a felelős állattartás témakörében. A rendezvényen a megjelent civil és hatósági szakemberek, állatvédők egyetértettek abban, hogy jogszabály módosítást kell kezdeményezni annak érdekében, hogy az állatmenhelyek átvehessék a gyepmesteri telepek funkcióit. A kóbor állatok befogása és elhelyezése alapvetően az önkormányzat feladata, rajta áll, hogy kivel szerződik. Már vannak pozitív példák, nem egy esetben a helyi állatmenhely minden probléma nélkül együtt tud működni a gyepmesteri teleppel, sőt, olyan is előfordul, hogy maga az állatmenhely alkalmaz egy felelősen gondolkodó, az állat életét értékként kezelő gyepmestert.

– Említette, hogy ezek a telepek állami tulajdonban vannak. Az állatmenhelyek esetében mi a helyzet?

Az állatmenhelyek civil szervezetek, az állami támogatás irányukban nagyon szűkös. Önerőből, elsősorban adományokból, 1%-os felajánlásokból tartják fenn magukat. Igazi sikertörténet, hogy néhányan közülük ilyen körülmények között is kiemelkedően jól működnek.

– Hogyan lehetne elérni, hogy ne csak néhány, hanem a legtöbb állatmenhely így működhessen?

Még több támogatóval és támogatással, ami figyelemfelkeltő események szervezésével érhető el. Fontos lenne ugyanis a menhelyek minél erőteljesebb megjelenése a köztudatban és a médiában. Szerencsére már erre is látok kezdeményezéseket: egyre több menhely szervez nyílt és örökbefogadó napokat, kutyasétáltatást, jelenik meg különféle rendezvényeken, akár egy falunapon is. A lényeg az, hogy megszólítsa az embereket, az állatbarátokat. A sajtó és a média felé is történtek már lépések. Mindenekelőtt pedig a menhelyek közötti összefogás is kardinális kérdés.

- A menhelyek ezek szerint egyre inkább igyekeznek nyitni az emberek felé. Javult ennek köszönhetően a kutya örökbefogadások száma?

Ez teljesen relatív. Pontos számokat nem lehet mondani, de az nyilvánvaló, hogy egyre több önkéntes keres fel állatmenhelyeket, felajánlások is érkeznek, van érdeklődés. Emellett az sem biztos, hogy minden örökbefogadásra váró kutya jó helyre kerülne. A menhelyek többsége alaposan megvizsgálja az örökbefogadó gazdajelöltek életkörülményeit, sok esetben előzetes tesztet is kitöltetnek velük, és többszöri találkozás, személyes beszélgetés, vagy akár környezettanulmány készítése után, örökbefogadási megállapodás aláírásával adják ki a kutyust, hogy az valóban a megfelelő gazdához kerüljön. Az örökbefogadás után pedig kapcsolatban marad egymással a menhely és az új gazda.

– Milyen egyéb, a felelős állattartást segítő kezdeményezések vannak még? Nem csak a menhelyek szerepére és a kutya örökbefogadásra gondolok.

A már korábban említett kerekasztal beszélgetésen is szóba került, hogy fontos lenne a kutyák egységes, országos nyilvántartási rendszerének kialakítása, amelyre szintén vannak helyi szinten pozitív kezdeményezések. Szeretnénk, ha ezek a nyilvántartási rendszerek előbb-utóbb összeérnének. Nagyon fontos fejlemény az is, hogy ez év július elsejétől egy rendelet kötelezővé teszi az ebek chipezését tulajdonosváltás esetén, ami tovább segíti a pontos regisztrációt. Ehhez kapcsolódva kiemelném még az ivartalanítást is, amelynek a probléma megelőzésében van fontos szerepe. Természetesen ebben az esetben nem a bejegyzett tenyésztőkről, hanem a hobbitartókról beszélek.

– Ön, mint a hatóság oldalán álló személy, mennyire tartja fontosnak az állam szerepét ebben a kérdésben?

Természetesen nagyon fontos, és mi a magunk részéről meg is teszünk mindent, hogy az elkezdődött pozitív folyamatok rendeleti, jogszabályi szintre emelkedjenek, valamint folyamatos ellenőrzéssel a betartatásuk is megvalósuljon. Lépésről lépésre haladunk előre, de úgy gondolom, hogy jó úton járunk.

Forrás: www.
pedigreeorokbefogadas.hu/hirek_esemenyek_tortenetek/47

2010. 05. 13.